Két napja írok megállás nélkül. Szeretném a hétvégén befejezni, így a napjaim nagy részét a középkorban töltöm. Furcsa állapot, ahogy olvasom a scriptoriumban az írópultja fölé görnyedő kódexmásolók történetét, hogy aztán megírjam azt. Elvarázsolnak a régi könyvek, megérintenek, a képeket válogatva szinte ott vagyok én is, látom, ahogy a ferde pult fölé görnyed, egyik kezében az írótollat, másikban a kaparókést tartja, hogy a hibákat azonnal kijavíthassa, gondosan kihagyja az illuminátor számára a képek helyét, ellátva az apró magyarázó jelekkel, érzem azt a fáradtságot, amivel a hetek, hónapok mindig egyforma munkája megviselte a másoló szerzetest, mégis a jogos büszkeség tölthette el a kész ívek láttán.
Azt hiszem mára befejezem, kezdek tudathasadni kicsit:) Ellenben a postaládámat hiába nézem percenként, amit vártam emilt, nem kaptam meg. Pedig azt hittem válaszol, hát tévedtem..nem tartja fontosnak. Holnap mennem kell, de úgysem fogom látni, csak beszaladok a könyvért, hajnalban kelek, megyek is, keresek valami nagyon meleg cuccot, a gyöngyikéimet is belepte a hó:( nem vicc, szabályos hatalmas pelyhekben esett, mintha csak december lenne..
Azt hiszem mára befejezem, kezdek tudathasadni kicsit:) Ellenben a postaládámat hiába nézem percenként, amit vártam emilt, nem kaptam meg. Pedig azt hittem válaszol, hát tévedtem..nem tartja fontosnak. Holnap mennem kell, de úgysem fogom látni, csak beszaladok a könyvért, hajnalban kelek, megyek is, keresek valami nagyon meleg cuccot, a gyöngyikéimet is belepte a hó:( nem vicc, szabályos hatalmas pelyhekben esett, mintha csak december lenne..